Még a váci úti irodánkban ültünk, mikor az első fokföldi ibolyák érkeztek, több mint 3 évvel ezelőtt. Egy halványlila-fehér, egy kékes lila, és egy sötétlila. azóta egyre jobban elburjánzanak. Nem kapnak mást, csak csapvizet, és rengeteg fényt. És szépek. Látszik rajtuk, hogy jól érzik magukat, de csak a halványlila szaporodik. Próbálkoztunk a többivel is de ők nem együttműködők. Ez megfejthetetlen. :-)

A sötétlila lehetne a kedvencem. Szinte tökéletes kör alakú.  Virág is csak a közepén nyílik. Kis virágcsokor sötétzöld mezőben. Mértéktartó, komoly, tekintélyes. Ritkán virágzik, lassan teljesedik ki a nyílása. Naponta megnézem, és várom,  hogy teljes pompájában ragyogjon. Most a virágzás elején tart, és kicsit meg is sült a nagy nyári melegben a levele. De így is ő a király.

A halvány rózsaszín bohókás. Nem győztük átültetni. Mértéktelenül szaporodik. Burjánzik jobbra, balra, ontja a virágokat számolatlanul, folyamatosan. Kisebb, nagyobb cserépben, néha szinte föld nélkül. Elég a napfény, de abból sok kell.  A szaporítások is pofon egyszerű. Igazság szerint gyorsabban szaporodnak, mint amennyi időnk van őket átültetni. Tele lesz velük a cserép néhány hónap alatt. Mondhatnánk, hogy tökéletes virág, talán még a jég hátán is megélne (persze nem), elkápráztathatna a sok szép szirom, de ehelyett mégis azt gondolom, hogy jóból is megárt a sok. Megpróbálja mennyiségével uralni a terepet, és ezzel egyszerűvé, középszerűvé, hétköznapivá, már-már értéktelenné, válik. Pedig gyönyörű.

A kékes lila annyira mértéktartóan adja szépségét néha nem is találom azt, hogy ki is esik szinte az érdeklődési körömből.

Jól érzik magukat, ez nem vitás. Árad belőlük az egészség, az erő, az üdeség. Mélyzöld, kemény tapintású levelek, leheletvékony, puha szirmok.

Szebbé teszik a napot.