kamásli

"Nem porszemek vagyunk, hanem mind csillagok" (WYB)"

változó társadalmunk címkéhez tartozó bejegyzések


by Hozzászólás

Más világban élünk – 2

Budapest – ebédidő – kimegyek a munkahelyemről a csarnokba ebédelni.

  • Szia! Itt fogyasztásra szeretnék kérni menüben egy tárkonyos zöldséglevest rakott zöldbabbal.

Csodálkozva felnéz a kiszolgáló és azt mondja. – Na, hát így is lehet kérni. Ezen aztán én is meglepődöm, nem szólok semmit, csak megköszönöm az ételt.

Vidéki nagyváros, strand bűfénél.

  • Szia. Egy jegeskávét kérek, és hozzá egy zöldfűszeres. csirkés lepényt légy szíves, itt fogyasztásra – mondom.

Ismét csodálkozó tekintet. – Milyen szépen kérted. – Én így beszélek. Válaszolom.

A változások minden helyzetre kiterjednek. Mivel nem élek túl nagy közösségi életet meglep a két reakció. Másképp beszélnek az emberek, mint én? A tisztelet és az udvariasság hiánya terjedt el. Az emberek nem kérnek, hanem követelnek. Kinyilatkoztatják mit akarnak. Gyakran csak ennyi szóval: egy hot dog. Egyszer a piacon sétáltam, szeretem a piacot. Két nő halad el a virágos előtt. – Holnap lesz pedagógus nap. Veszel a fiad tanítónénijének virágot? – Minek, megkapja a fizetését.

Döbbenet számomra a párbeszéd. És az elmúlt években a dolog kölcsönössé vált. A szülők nem tisztelik a gyermekeik pedagógusait, a gyerekek szintén, és a pedagógusok többsége úgy végzi a munkáját, hogy nem tiszteli, nem szereti a gyerekeket. Ráadásul a pedagógus szakma olyan, hogy ha egyszer lesz egy munkaviszonyod, azt nyugdíjig tartó állásnak tekintheted. Nincs elvárás, illetve nincs semmilyen ellenőrzés, semmilyen retorzió – a legszélsőségesebb esteket kivéve persze. A pedagógus becsukja az ajtót, és azt csinál amit akar. Saját elvárásrendje szerint töltheti el a gyerekekkel a kötelező idejét. És pedagógus pont ugyanúgy a változó társadalmunk része, mint a szülő. Nincs megértés, nincs tisztelet, nincs közösség, mindent a minimális erőfeszítéssel tesznek, csak a saját kényelmük és vélt vagy valós igazuk érdekében tesznek. A változás a régimódi pedagógiai és oktatómunka és a mai iskolai viszonyok között hatalmas. Mindenki másra mutogat, a változás egy-két évtized alatt jött létre, tetten érhetetlen. Az iskolákban a színvonal kritikán aluli.

2023.09.03

Az általánosítás sosem helyes. A fenti sem.


by Hozzászólás

Más világban élünk

Állok a vonaton. Nem először. Körülnézek és látom, hogy az állók átlagéletkora lényegesen magasabb, mint akik ülnek. Mint mostanában mindig. Figyelek a testtartásomra, mindkét lábamon egyenlően osztódjon el a súlyom, vigyáznom kell a csípőmre. Fáj a talpam, ezért újra és újra megbillentem a testsúlyomat, falnak támaszkodom, vagy áthelyezem a testsúlyomat egyik lábamra, de azonnal újra és újra figyelmeztetem magam, hogy szimmetrikusan álljak. Bámulok ki az ablakon, nézem a tájat, közben rögzítem magamban változó világunk utazások alkalmával észlelt változásait. A vonatra felszállás már meghatározza a viszonyokat. Először szállnak fel a fiatal és középkorú férfiak, köztük a fiatal nők, az idősebbek talán tolakodhatnának, de látom, hogy az én generációm erre nem képes. Ha magamból indulok ki, azt kell mondanom, hogy az eltérő értékrend miatt. Számomra természetes, hogy felállok, és átadom a helyem, ha nálam idősebb nő vagy egy kismama áll a vonaton. Azért viszont nem vállalom a testi konfliktust (sosem tettem), hogy félretoljanak az ajtó elől bárkit, hogy előbb szállhassak fel.

A hagyományos típusú társadalmat felváltva az utóbbi évtizedekben kialakult egy új világ. Individualista személyek élnek egy területen.

Megszűnt a közösségi létnek az az ereje, amikor az emberek saját indíttatásból támogatják egymást, segítik a gyerekeket, a nőket, a gyengéket, az idősebbeket, a szomszédot, bárkit, aki náluk elesettebb. A napokban olvastam egy cikket arról, hogy egy segítségért kiáltozó nőnek, akit egy férfi kergetett senki sem segített. Az utcán közömbös emberek mellett futott el. Aztán befutott egy üzletbe, bezárkózott a mellékhelyiségbe, ezután hívta ki egy eladó a rendőrséget.

Miért csodálkoznánk? A változásoknak következményei vannak. Hogyan várhatna bárki segítséget, ha ő sem teszi azt? Kivételek persze vannak, de a nagy átlag lesz a jellemző.

Gondolkozom. Vajon az én gyermekeim hogyan viselkednének? És nem vagyok biztos abban, hogy az általam képviselt értékrend szerint. Ez szomorúvá tesz, mert azt gondolom, hogy a változás következményei sok rosszat hordoznak magukban. Hol csúszott el az értékrend? Tetten érhető-e a változás oka? Nem tudom. Nem hiszem, hogy a digitális technikák fejlődése, a mobiltelefonok okozta viselkedésváltozás az oka. Azt hiszem, már korábban elindult a változás. Tetten érhetetlen számomra, de azt gondolom visszafordíthatatlan.