A tanmesék annyit érnek, amennyit megvalósítasz.

Haladok az úton, biztosan tudom, de a nehézségek ciklikusan újra visszatérnek. Egy-egy esemény után észreveszem, hogy nem az általam tudatosan jónak tartott módon reagáltam, de akkor már persze késő. Ha fel tudok készülni helyzetekre, akkor már jobban megy, 1-2 perc is elég erre, de ha beüt valami, még mindig elvesztem az önkontrollt. Gyomoridegem lesz, nem tudok megfelelően gondolkodni, és így nem tudok megfelelő válaszokat adni, megfelelő kérdéseket feltenni.

Vannak kommunikációs nehézségeim. Talán önértékelési probléma vagy azon gondolatok miatt van, amit arról gondolok, hogy milyen mértékben fogadják el mások a szavaimat, vagy azok miatt a múltban történt események miatt, amit talán nem megfelelően értelmeztem. Munkahelyi szituációkról beszélek. Valamelyest családi szitukról is, de ezt már azt hiszem, lekezeltem.

Eszembe jut a tanmese arról, hogy a bankjegyet akárhogy taposod, mocskolod, az értéke nem változik. Attól, hogy mások nem megfelelően értenek meg, attól te nem vagy kevesebb, illetve a gondolataid nem kevésbé jók. Tudva tudom ennek az igazságértékét. Ne felejtsük el, hogy a megfelelő kommunikáció segíthetne ebben.

“Másban moshatod meg arcodat” Mondta József Attila. Valóban, de milyen mértékben lehet megengedned, hogy világodat megzavarják más emberek? Mennyire akarsz beilleszkedni? Mennyire vagy rákényszerítve a beilleszkedésre? A földi lét alapvető szükségleteinek megteremtéséhez mekkora áldozatot kell hoznod? – Egyedül maradnék a növényeimmel. Különösen ma. Tegnap este úgy aludtam el, hogy ma szombat lesz, és alhatok ameddig jólesik, de 5:20-kor csörgött az ébresztő, és szembesültem azzal, hogy péntek van. Ez egy nehéz nap. Ma tényleg úgy érzem, hogy “húzom az igát”. Vagyis ezt írom ahelyett a munka helyett, amiért a fizetésemet kapom. De a testem alvásért kiállt.

Gyorsan visszatértem, mert nem írtam semmit a sorozatomból. Helyette WYB: “A céljaidnak elégnek kell lennie ahhoz, hogy legyőzd a hezitálásod.” Csak mert kedvelem a gondolatait. :-)