kamásli

"Nem porszemek vagyunk, hanem mind csillagok" (WYB)"

Untamed kategória bejegyzései


by 2 hozzászólás

Nélkül

TRANSLATE

“Én, Wei Wuxian azt kívánom, hogy bűntudat nélkül, mindig az elesetteket védelmezhessem.“

Bűntudat nélkül?

Rendszeresen jönnek szembe velem ázsiai sorozatokban olyan mondatok, amik elemi erővel megütnek. Sosem gondoltam végig korábban, hogy az elesettek védelmezése önmagában nem elég. Miért azt kéri Wei Ying, hogy bűntudat nélkül? Miért lenne bűntudata az elesettek védelmezése közben? Választ ad a sorozat cselekménye.

Jószándékú tettek közepette is könnyű belecsúszni abba, hogy másokkal igazságtalan az ember. Egy adott személy felé irányuló jószándék mindig érint kisebb vagy nagyobb mértékben más személyeket.

Hogyan lenne képes bárki minden következményt előre látni? Mérlegelni minden hatást, mely bekövetkezhet? Hogyan görgetődik tovább tetteink következménye, melyekre minden ember a maga módján reagál?

Hogyan nyúlunk bele tetteinkkel más emberek életébe?

Hogyan összegződnek a szándékok és tettek a globális folyamatokban, tudatban, erkölcsben?

Más.

Egy állításon kellett a következőt mondanom: “Tiszteld a másik embert, felsőbbrendűség érzése nélkül.” És tényleg. Olyan könnyű kimondani azt, hogy tisztellek, vagy megadom a tiszteletet, miközben hozzá gondolunk negatív, lekicsinylő árnyalatokat.

Valahogy mindent lehet jól és lehet rosszul csinálni, és a kettő közötti értékek végtelen szintjén. Hogyan találhatjuk meg az iránytűt? Azt mondja Lan Wangji “Tisztán kell tartanunk a lelkiismeretünket.” És ez elég? Az ember értékeit megmutatják a szándékai?

A szándék, vagy a tettek következményei? Mi az értékmérő?


by Hozzászólás

Észosztás

“nem vagyok abban a helyzetben, hogy bárkinek átadjak bármit is, csak próbálom a legjobban csinálni azokat a dolgokat, amiket szeretek” WYB

Az előző bejegyzésben írtam, hogy csodálom Yibo bölcsességét. A fenti mondatot is. Nekem évtizedek kellettek ahhoz, hogy erre rájöjjek. Az “észosztás”, a majd én megmondom neked mi lesz a jó, népszerű “sport”. Igen, régebben én is ezt tettem, bár nem ez a legjellemzőbb személyiségjegyem, és nem gondoltam arra, hogy ezzel van probléma. Három dolog világította meg számomra a helyzetet.

  • Az egyik barátnőm, aki pénz struktúrás a kínai asztrológiai képlete szerint, tudjátok, ők azok, aki, azt hiszik a nap sem kelne fel, ha nem mondanák neki (segített ez a tudás a ő megértésében) tipikusan az az ember, aki mindenkinek megmondja, mit kell tennie, aki azt hiszi, mindent majd ő kézbevesz és megold. Régi, régi barátnőm, szeretem őt, de egy idő után nagyon nehéz volt kommunikálnom vele. Nem hallgat végig, nem kíváncsi igazán a mondanivalómra, csak a saját fejében lévő dolgokat akarja kinyilatkoztatni. Nyilvánvaló számára, hogy ő tudja a tutit. Bármilyen felmerült témában azonnal a saját tapasztalataival rukkol elő, még mielőtt végig hallgatna. Lehetősége sincs a másik félnek elmondani, amit szeretne. És amikor erre rájössz, az a kommunikáció végét jelenti. Hiszen minek is mondanál bármit, mikor nyilvánvaló, hogy nem kíváncsi rá. Miután tudatos lettem ezt illetően, próbáltam vele beszélni, de nem is értette, hogy mit akarok mondani. Hiszen az a normális viselkedés, hogy megmondja, hiszen ő tudja, és ezzel véleménye szerint segít, és mindenkinek természetesen szüksége van az ő segítségére.
  • Tanultam az asszertív kommunikációról. Elég nyilvánvalónak tűnik, hogy ez az ami működik, és nem a passzív, vagy az agresszív kommunikáció.
  • Szembejött velem a következő : ha egy beszélgetésben, a másik fél beszéde közben már a válaszon gondolkodsz, akkor nem tudsz figyelni arra, amit a másik mond.

Számomra az asszertív kommunikáció tanulandó. Több eleme is.

  1. Fogalmazz meg én-üzeneteket.
  2. Vidd bele a kommunikációba az érzelmeidet, mond el mit érzel a szituval kapcsolatban.

Az asszertív kommunikáció ennél persze sokkal több, kiterjesztheted addig, hogy a szemléleted és a gondolkodásod egyik alapja legyen. Önazonosság. Gondolj arra, amit szeretnél, a gondolataidat fejezd ki szavakkal, és a tetteid álljanak összhangban a gondolataiddal. (Ez már a tökéletesség határát súrolja, ugye?)

Hát, az 1. és 2. pont egy introvertált embernek nehéz. Sőt, még nehezebb. Nem akarok megnyílni idegen embereknek. Egy introvertált nem azt érti az idegen szó alatt, mint egy nyitott személyiségű ember. Az introvertált ember a környezetében lévők sokkal nagyobb százalékát tekinti idegennek. Szóval ez nehéz, de nyilvánvalóan ez az az út, ami segít adott helyzetben. Ugyanakkor tudom, hogy ennek hiánya miatt számtalanszor hátrányba vagy háttérbe kerültem. Szóval mindig csak az a langyosnak tűnő középút?

A másik az értő figyelem. Ezt is gyakorolnom kellett. És igen, vagy jegyzetelsz, hogy el ne felejtsd a felmerült gondolataidat, kérdéseidet, vagy legyél elég okos. Az egyik bridzspartnerem szokta mondani, akinek rövid az emlékezete, annak legyen jegyzetfüzete.

Vissza az észosztáshoz. Azt mondja WWX: “Hagyd, hogy mindenki maga ítélje meg a jót és a rosszat, … ahogy én is képes vagyok erre.” Azért ezek a gondolatok rövid úton szemlélővé majd kívülállóvá teszi az embert.


by Hozzászólás

Kérdezd meg magadtól, mi tesz boldoggá, és tedd azt. – Hogyan is mondhatnám meg bárkinek, hogy mi a jó neki?

Idézet egy FB posztból:

Kérdező: Milyen életet tekintenél szenvedélyesnek?

Wang Yibo: Szerintem nem mindenki akarja, hogy az élete szenvedélyes legyen, vannak, akik azt akarják, hogy az életük hétköznapi legyen, és jó, ha olyan életet választanak, amely kényelmes számukra. Amíg ezt saját maga választja, addig az a szenvedélyes élet.

Őszintén szólva Yibo annyira következetes volt ezzel az üzenettel. Az én világom szabályaiban (dalszöveg) yibo azt írta, hogy „járj a saját ösvényeden, választhatsz egy zajos partit vagy maradhatsz a takaróidban, lehetsz körsárkány vagy lusta féreg” „élj olyan életet, amit élvezel” És Yibo, tökéletes példája annak, hogy valaki belső motivációval táplálkozik, ahol keményen dolgozik, egyszerűen csak élvezi, amit csinál, figyelmen kívül hagyva a gyakorlati jutalmakat vagy a külső megerősítést. Ezért az életében az idézet: „éld az igazságod, ne élj úgy, hogy mások kedvében járj.” Tudom, hogy Yibo egymillió év múlva soha nem tartja magát filozófusnak. Dokumentumfilmjében azt mondta, hogy “nem vagyok abban a helyzetben, hogy bárkinek átadjak bármit is, csak próbálom a legjobban csinálni azokat a dolgokat, amiket szeretek”, de pontosan ez az üzenete: “kérdezd meg magadtól, mi tesz boldoggá, és tedd azt.”

Nagyon érdekes számomra az a mód, ahogyan Yibo bölcs. Úgy gondolkodik, mint néhány idős ember, aki élete során eljut a bölcsességig. Így született. Bölcs öregembernek.

Gondolom öreg lélek, aki kapott még egy inkarnációs lehetőséget, amikor azt csinálhat, amit akar. Bár a boldogságért és a sikerért meg kellett dolgoznia. Ahogy énekli: “Ebben az életben megtapasztalunk minden jóindulatot, és minden rosszszándékot.”

Nekünk többieknek mennyi időbe telik eljutni oda, ha egyáltalán eljutunk, hogy minden embernek más a jó, mindenki tegye azt, ami neki jó, és megértsük, hogy hogyan is jöhetnénk ahhoz, hogy bárkinek is tanácsot adjunk, vagy főleg, hogy megmondjuk neki mi lesz a jó, mit kellene tennie.

Élj szenvedélyesen, csináld azt, ami boldoggá tesz.

Az én életemben folyamatosan jelen volt és van a halogatás.

Fiatal koromban egy társadalmilag elfogadott szokásrend szerint zajlott az életem. Fontos volt számomra vagy inkább el sem tudtam képzelni, hogy lehetne másképp, mint hogy legyen párkapcsolatom, legyen férjem, legyen gyermekem. És ez az út aztán beletett a taposómalomba, mivel nem voltam olyan gazdag, hogy megengedhettem volna magamnak, hogy mást csináljak, mint a munka, család, kapcsolat néhány baráttal háromszögben mozgás.

Hol van ebben a halogatás? Amikor befejeztem a középiskolát valamilyen mezőgazdasági egyetemre szerettem volna menni, ez a véremben van. Az apu azonban nem írta alá a jelentkezési lapomat, mondván, hogy nem lánynak való. Én pedig beletörődtem (!). Eszembe sem jutott, hogy nem kellene ezt elfogadnom, hogy enélkül is megpróbálhatnám, még ha el is utasítottak volna. Azt mondta, válasszam inkább a kertészetet, de azt nem akartam. Az akartam lenni, ami az ő munkája is volt, agronómus. Hiszen kisgyerek koromban is jártam vele és a nagyapámmal a TSZ-be. És aztán tanár lettem. Ami azért nem volt rossz, otthon voltam, amikor a gyerekeimnek is szünet volt. Szerettem is tanítani, de mindig bennem volt, hogy igazából én nem is ezt akarom csinálni. Ma már tudom, hogy a horoszkópom is támogatta ezt, de egész felnőtt koromat végig kísérte, hogy földet szeretnék művelni. Miután bekerültem a taposómalomba, amit én úgy hívok, hogy az életcsapda, sokáig nem volt rá lehetőségem. Most már van, de a munkám még mindig más, ráadásul nagyon sok időm elveszi. Így még mindig csak halogatom, csak most már a lelkiismeret-furdalás is megjött azáltal, hogy nincs elég időm a kertemre.

Nagy Melinda a kínai asztrológia tanfolyamon is azt mondta, keresd meg, amit szívesen csinálsz, és támogatást fogsz kapni.

Csodálom Wang Yibot. A tetteit, a szavait. Lehetett volna az én fiatalkoromban is valaki, akitől tanulhatok, aki példát mutat, ha már én magamtól nem voltam ilyen bölcs. Persze az is lehet, hogy volt példa, csak én nem vettem észre. Ez is egy nagy kérdés. Mi az, ami hatással van rád, mi az, amit észreveszel, megértesz az életed adott szakaszában és mi az, amit csak később. És persze tengernyi dolog van, amit soha.


by Hozzászólás

Pletyka

TRANSLATE

“Ha pletyka, miért hinnéd el, ha titok miért akarnád tudni?” (Wei Wuxian)

Rengeteg ember látta a sorozatot. Rengeteg ember olvasta a webregényt. Nagyon, nagyon kíváncsi vagyok rá, milyen gondolatok fogalamzódtak meg e mondat olvasása/hallása után. Én még mindig a mélységeinek bejárásánál tartok. Mindkét tagmondat “megér egy misét”.

Ha pletyka miért hinnéd el? Nálunk ilyeneket mondanak: – Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja; – Minden pletykának van valami alapja; – A kutyaugatást a szél is elhordja; – A titkot a tyúk is kikaparja; – A szó olyan mint a szél: se ló, se agár nem ér nyomába; – Kis kutya, nagy kutya, nem ugat hiába; – Ahol a pletyka felüti fejét, ott pirosak a nyelvek; – Aki fecseg neked, fecseg rólad is.

Wei Wuxian értelmezésében érdemes figyelmen kívül hagyni a pletykát. A Lan klán szabályai között pedig egyenesen szerepel: távollévőkről nem beszélünk. Ez milyen furcsa gondolat ugye? Teljesen szembe megy a mindennapi gyakorlattal. Beszélgetések jelentős része más személyekkel történt események megbeszélése, sőt inkább kibeszélése. Ha valamiről tudod, hogy pletyka, akkor is beég a gondolkodásodba, adott kontextusban ismeretként használod fel akkor is, ha tudva tudod, hogy az igazságértéke kétséges.

Nagyon érdekes számomra a saját személyiségem változása. Változása, mert ugye hogyan is hívhatnám személyiségfejlődésnek. Hogyan is ítélhetném meg saját magamról, hogy ez fejlődés-e, vagyis pozitív irányú a változás avagy nem. Egyáltalán ahhoz, hogy valamiről azt mondjuk, hogy pozitív irányú változás, kellene, hogy birtokában legyünk valamilyen célnak és annak, hogy ennek a célként megjelölt eszenciának igazságértéke van. Objektív, vagyis általános igazság pedig ugye nincs.

Azt gondolom, hogy már nem foglalkozom pletykákkal. Sok esetben odébb lépek, és nem hallgatom. Nem veszem a fáradtságot, hogy ezt kinyilvánítsam, vagyis szó nélkül megyek odébb vagy figyelek másra.

Igazából ennél is érdekesebb a második rész.

Ha titok miért akarnád tudni?

Ha kimondásra kerül a szó, hogy van valami titok, rögtön ezerrel érdekelni fog mindenkit. Mindenki tudni akarja. És tényleg. Miért? Jó, ott van az ember alapvető kíváncsisága az ismeretlen dolgok iránt, de ez mégis valami más.

Ha belegondolsz egy titoknak súlya van. Oka van annak, hogy titok, hogy valaki nem akarja, hogy napvilágra kerüljön. Ha napvilágra kerül, terhelt helyzetbe kerülünk. Az is, akiről szól a titok, és az is, aki megtudja. Felfedődik egy személy tette, más személyek sérelmei, bűn, vagy “csak” megaláztatás. És ott a másik fontos kérdés, mit tesz a titokkal, illetve a titok tudásának birtokában az, akinek tudomására jut?

Másképp gondolok WWX óta a titkokra. Igaz. Miért is akarnám tudni? Akarok-e olyan helyzetbe kerülni, hogy döntés előtt álljak, hogy mit tegyek, mit tehetnék és mit kellene tennem?

Eljutottam oda, hogy a családállításokon felfedett, feltáruló dolgokat ne éljem meg teherként, de mégcsak pikáns részletként sem. Sok esetben régmúltbeli vagy jelenbeli titkok is felszínre kerülnek. Ezekre a dolgokra nem gondolok konkrét ismeretként, nem úgy gondolok rá, hogy megtudtam valamit, nem kapcsolom személyhez, hanem csak a megoldandó szituáció egy-egy tulajdonságaként értelmezem.

A családállításokon minden kiderülhet. Eleinte azt gondoltam, hogy jó, de legalább is nagyon érdekes az, ha fény derül a múlt vagy a jelen titkaira. Ma azt gondolom, a megoldás a fontos. A titkok súlyos terhet jelenthetnek. Ha megoldást találhatunk a részletek felfedése nélkül, akkor tegyük azt. Az is igaz persze, hogy rengeteget tanultam ezekből a megélésekből az emberek érzelmeiről, világhoz való viszonyukról, más emberekkel való kapcsolatok skálájáról. Bűnről, a gonoszról, a jóságról, fényről és árnyékról, isten számtalan megjelenéséről ezeken az állításokon.

És zárszóként ismét a sorozat, aminek gondolatai közül rendre szembe jut valami ami kapcsolódik a témához mire az írás végéhez érek. Rendre ott a felismerés, tényleg WWX így látta. WWX azt mondja, mi értelme a múlt eseményeit elemezni, mi értelme tudni, hogy adott dolgot ki, hogyan követett el, megváltoztatni úgy sem lehet, és ha megvan a megoldás, akkor jobb, ha tovább lépünk.