kamásli

"Nem porszemek vagyunk, hanem mind csillagok" (WYB)"


Hozzászólás

Találkozásom a családállítással

Az egyik munkatársam elhívott családállításra. Semmit nem tudtam róla. Nem is hallottam róla, hogy mi ez. Gyorsan megnéztem a neten, azt találtam, hogy egy német antropológus találkozott egy afrikai törzsnél ezzel a „terápiával”, amiből kifejlesztette a saját változatát, és képzésrendszert, hogy átadja a módszert. A lényegről semmit nem tudtam. A témáról való teljes tudatlanságban mentem el az első alkalomra. Egy kolléganőmet kivéve nem ismertem senkit, engem sem ismert senki. Az elején annyi instrukciót kaptam, hogy „azt mondd majd el, amit érzel”.

Egy gyerek szerepére kértek fel. A szerepben azt kellett mondanom a kislány anyának, hogy „én csak azt szeretném, ha szeretnél”. Nagyon erős érzéseket kaptam a kislánytól. (Mintha saját magam helyében lettem volna. Az elvárások tengerében a gyerekeknek nagyon nehéz felismerni a szeretetet.) Az egész szitu megdöbbentő és hihetetlen volt számomra, de éreztem, hogy ez valami olyan – bármi is ez – ami nem hagyható figyelmen kívül. Az első állítás után, ott az első napon kértem, hogy nekem is csináljunk egy állítást.

Katartikus volt, ahogy láttam a családom tagjait, és az ő érzéseiket. Sok minden a helyére került akkor. A következő években sokféle szerepben, sok lélek gyötrelmét és örömét éreztem, és azóta sok minden változott a gondolkodásomban és az érzéseimben.

Amit a családállítástól kaptam:

  • A bizonyság, hogy van lélek. Én vagyok, itt és most ebben az inkarnációban. Test, lélek és szellem egysége vagyok.
  • A lélekvándorlás ténye, a lélekcsaládok megléte.
  • A jó és a rossz permanens, párhuzamos jelenléte.
  • A gonosz léte. A gonosz mámorhoz hasonló érzései.
  • A szeretet ereje. A szeretet bennünk van. A szeretet választható. A szeretet választása sokszor nem egyszerű.
  • Létezik olyan, hogy valakit elhagy a lélek.  
  • Létezik olyan, hogy valakit elhagy az isten.
  • Van sors, van öröklött teher, van mintarendszer.
  • Mindenki a saját terhét cipeli, mindenki a saját útján halad valamilyen irányban. Ez nem megítélhető.
  • A szavaknak, gondolatoknak súlya van.
  • Létezik olyan, hogy valaki spirituális eszközökkel árt másoknak szándékosan, vagy tudatosság nélkül.
  • Van átok, van kötés, van démon, és van még számos ártó entitás a világban. Ezek életeken keresztül kísérhetik a lelket.
  • A lelkek között van életeken átívelő kommunikáció, kapcsolatrendszer.
  • Létezik olyan, hogy valakit megszáll a lélek. Létezik olyan, hogy egy testben két lélek van.
  • Vannak jelen lelkek, akik valamilyen okból nem távoztak el ebből a térből. Átsegíthetők a számukra legmegfelelőbb helyre.
  • Van „pokol”, de minden lélek magát teszi oda. A választott „pokolnak” sok formája van.
  • A „fénylények” léteznek. Köztünk vannak. Lehet segítséget kérni a fény lényeitől.
  • Minden a fénybe emelhető, ha oda akar kerülni.
  • A segítő lények jelen vannak. Támogatást nyújtanak.
  • Ha valaki nem akarja, nem lehet rajta segíteni.
  • Mindegy melyik úton indulsz, azon az úton fognak eléd jönni a segítőid. Mindegy hogyan nevezed istent, vagy a szeretet forrását, a lényeg ugyanaz.

Egyetértek Wei Wuxiannal. „Csak egy szabály fontos: Ne barátkozz a gonosszal”. Egyetértek Lan Wangji-val is (Lan An-tól): „Tisztán kell tartanunk a lelkiismeretünket”.

Továbbra sem értem, hogy a lélek miért használja saját tapasztalása, saját fejlődése érdekében a test szenvedését. Továbbra sem értem, miért teszi, miért teheti ezt meg.


Hozzászólás

Nagyszerű

Ez a szó sokáig nem szerepelt az aktív szókincsemben. Mindaddig, míg nem láttam az Utolsó szamuráj című filmet. Azóta használom, ebben az értelemben.

Nem tudom láttátok-e Az utolsó szamurájt. (vannak filmek, amiből részletek örökké bennem élnek, és adott esetben felszínre törnek.)

Szóval. A szamurájok elleni harc adott pontján a csapat a császár hívására a fővárosba lovagol. Az ok, az új szamuráj-ellenes törvények bevezetése. A rendeleteket a (fiatal) császár adja ki, de nyilván egy  gazdasági-politikai lobbi nyomására (cél a nyugatiasodás ((Bár nem tudom ők így nevezik-e)) ).

Velük jön az általuk kb. fél éve elfogott (a kormány által a szamurájok elleni harcra felbérelt) amerikai tiszt, aki az egész telet (amikor is elzárta a hó és a jég a falut a külvilágtól – ezért szinte szabadon mozoghatott a területen) velük töltötte. (Ismerkedve a kultúrával, a szellemiséggel.)

A fővárosban a tiszt megy a maga útján, a régi csapataihoz, … A szamurájok mennek a számukra kijelölt szállásra. Mindenki szabadon mozoghat.

Egy nap az egyik fiatal szamurájt körülveszik a rend őrei, akik érvényt akarnak szerezni annak a rendeletnek, hogy nem viselhetnek hosszú hajat a férfiak (szamurájok). A fiatal szembe akar szállni egyedül is velük, de akkor ér oda a tiszt, aki visszafogja őt, de a haját nem tudják megmenteni. Mindenki előtt megszégyenítve őt a katonák a kardjukkal térdre kényszerítik, és lenyiszatolják a copfját.

Az akció végén katonák el …

Tiszt: – Elkísérlek a szállásodig.

Fiatal szamuráj: – Nagyszerű.

Hát ennyi.

„Mosoly ül az arcomon”


Hozzászólás

Mi a szerencse? – I

Felismerni és elfogadni a megérzéseidet, ezen keresztül a lehetőséget.

Felismerni és elfogadni a segítséget.

(Ones uppon a time.) Nőgyógyászati problémám volt, a tünetek egyértelműek voltak. Azon a héten, amikor szembesültem ezzel, és tudatosult bennem a probléma, láttam a Discoveryn egy dokumentumfilmet arról, hogy a perui indiánok minden nőiséggel kapcsolatos kívánságot, problémát és betegséget a macskakarom növény különböző részeivel kezelnek.

Vásároltam. Két hónap után megszűntek a panaszaim.

Ugyanehhez a betegséghez kapcsolódik, hogy olvastam valahol a következőt.

„Képzeld el, hogy egy vízparton állsz, ülsz, valamilyen ismerős, biztonságos helyen, ahol jól érzed magad. A nap süt, és felülről megvilágítja a tested. Engedd be a fényt a testedbe, és fokozatosan töltsd fel vele. Ahol ez nehéz, vagy nem megy, ott betegség van.  Gyakorold rendszeresen, és ki tudod fehéríteni a betegség helyét.”

Amikor ezt olvastam és tettem, még nem is ismertem azt a szót, hogy spiritualitás, vagy öngyógyítás vagy keleti gyógymódok. A családunkban a nyugati orvoslásba fektetett hit megrengethetetlen volt, a mai napig az. Én pedig ezt kipróbáltam, működött. Láttam a sötét foltot.

Néhány évvel később újrakezdődtek a panaszok, akkor már tudtam, hogy mit kell tennem, és a tünetek megszűntek.

Akkor teljesen érthetetlennek, hihetetlennek találtam, de működött, így nem gondolkodtam rajta, nem gondoltam túl ezt a dolgot. (Szerencse) Az ideológiai rendszerem védelme érdekében nem foglalkoztam vele, nem kezdtem el kutatni, hogy van-e valami e mögött. Örültem, hogy elmúlt a betegség, és lezártam.

Szerencse.

Szerencse, hogy jókor jött elém ez az ismeret, és éltem a lehetőséggel.

(átvezetés -> spirituális iránymutatás, segítség)


Hozzászólás

Újra itt – 2022.április

Rég jártam itt. Nem tudom megmondani, hogy miért tértem ma vissza.

Alapvetően érdekes, hogy adott időben milyen területek, milyen tevékenységek gondolatok motiválnak, és mi jut el a tettekig. Nehezen tudom irányítani ezt a dolgot.

Mi fontos? Mi fontos annyira, hogy tegyél érte? Mikor billen át a tervezés (ábrándozás) folyamata a “tettek mezejére”?.

Megfigyeltél már olyat, hogy egy gondolat megfogalmazódott benned, pl. “éhes vagyok, álljak fel, és egyek valamit”, de valamiért nem állsz fel, és halogatod. Aztán lesz egy pillanat, egy nyomon követhetetlen pillanat, nem tudod hogyan született meg az ingerület, ami megmozdította az izmaidat, csak azt veszed észre, hogy felálltál, és elindultál enni. Mivel magyarázod? Hol a tudatosság? Milyen tudattalan észrevehetetlen pillanat és abban milyen ok indította el az ingerületátvitelt és az a mozdulatsort?

Mi késztetett ma arra, hogy írjak? A mennyiségi változás egy ponton minőségi változást indít el. Ez mindenre érvényes? Hát erre most ez nem igaz. Hirtelen történt szinte öntudatlan cselekvéssor juttatott ide. ,

Amikor olvasol egy könyvet, nézel egy filmet, sorozatot, megfigyelőként a cselekményben létezel. Ha tovább gondolod, továbbszövöd a cselekményt, a gondolataidban szereplővé válsz, alkothatsz egy saját világot, egészen addig a pontig, hogy a valóságod mellett párhuzamosan a nap jelentős részében ebben a gondolatfolyamban létezel. Élheted mellette a saját fizikai létedet, dolgozol, kommunikálsz, a világ egyre távolibb lesz, a képzeletbeli átélés, a cselekmény szövése fontosabbá válik. Ha leírod, kiadhatod magadból, kiléphetsz belőle.

Mióta visszaemlékszem, a fejemben lévő történetekben is éltem. Az életem során ezek különböző mértékben uralták a gondolataimat. Néha teljesen visszaszorultak, néha felerősödtek.

A fizikai világot az érzékszerveiden keresztül, de az idegrendszered folyamataiban éled meg, így jutnak el a tudatod szintjére. Van külvilág, vagy csak gondoljuk? Ez nem mai gondolat. Még csak nem is a Mátrix című filmből született, régebbi az. A film csak az egyik interpretációja a gondolatnak.

Tudjuk, hogy a kérdés megfogalmazása, a probléma felismerése önmagában is mérföldkő.

Nos ez a mai mérföldkövem. Keresem a választ.


Hozzászólás

Virágok az irodában – 2

Székesfehérvár, III. Béla Király tér.

orchidea

Amikor ide jöttem, ez a szegény növény haldoklott. Az elődöm nem volt hajlandó gondozni, és másnak sem engedte, mert olyan személytől kapta, akit nem kedvelt. A többiek “titokban” öntözték néha.

Szedtem neki fakérget, feltöltöttem a cserepét, “adtam neki” napfényt, rendszeresen vizet, és most virágzik. Nagyon szép, lila és fehér szegély van a szirmain.

“Mind tökéletesek”

“It is perfect… They are all perfect.” (Katsumoto)


Hozzászólás

Tigrisek

TRANSLATE

Nagyon fura álmom volt.

A gyerekeimmel voltam egy farmon, vagy valamilyen tanya félén, ahol három nagymacska élt velünk. A következő érzéseim voltak:

– Tudtam, hogy nekem kell irányítani a dolgokat, hogy meg tudjam védeni magunkat az állatoktól. Tudtam, hogy jelenleg én vagyok a főnök.

– Az állatok szelídek voltak. Ott sétáltak velünk, meg is simogattuk őket. Odajöttek hozzánk, és kérték a simogatást, de végig éreztem a  fenyegetettséget is.

– Azt gondoltam, hogy enni kell adnom nekik, hogy biztonságban legyünk. Elővettem a mélyhűtőből a nyúlhúst, (a valóságban is van most éppen egy csomag nyúl a hűtőben) és azt osztottam három felé. A legnagyobban a tigris kapta, a két kisebbet a két oroszlán.

– Érdekes, hogy folyton a tigris volt bent a képben, de tudtam, hogy van mellette 2 oroszlán is. A tigris nem csíkos volt, hanem fekete szőrös volt  a feje, és vörhenyes a többi részén a bundája. Lehetett volna oroszlán, de azt tudtam, hogy tigris.

– Voltak épületek is  a területen, volt egy szérű, szénapadlással, ahová felmásztunk, de tudtam, hogy ez nem jó taktika, mert ők is fel tudnak mászni. Folyamatosan mozogtunk, lassan, és mindig ott voltak az állatok, és hozzám dörgölőztek.

– Szelídek voltak, de bennem volt a veszélyérzet. Nem tudom tényleg fenyegettek-e, vagy csak én éreztem, és féltem ettől.

– Azt éreztem, hogy “tartanom kell erősen a gyeplőt”, hogy meg kell tartanom az irányítást, különben elveszünk. Nagyon erős érzes volt. Félelmetes volt, de tudtam, hogy nem félhetek, mert azt megéreznék rajtam.

– Tudtam, hogy az etetés csak rövid időre oldotta meg a dolgot. Azt is gondoltam, hogy kevés lesz nekik az adag, és ezzel semmi nem oldódott meg, folytatnom kell tovább a vigyázást, és az erőt és az irányítást meg kell tartanom.

– Az etetés után felébredtem.

?


Hozzászólás

A bölcsességek sokszor nehezen “élhetők”

“Miért kiabálunk amikor dühösek vagyunk?
Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:
– Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?
A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:
– Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.
– De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz – mondta a tanító.
A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta:
– Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság.
Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretet van.
A tanítványaira nézett, és így folytatta:
– Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert különben eljön az a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem találjátok meg a visszavezető utat.”

_________________________

Mindig is terjedtek a tanmesék, a bibliától a keleti bölcsek tanításáig. Elolvassuk őket, megállapítjuk, hogy valóban figyelnünk kellene bizonyos dolgokra. Rácsodálkozunk, hogy “milyen igaz”, majd megy minden a kis életünkben a maga útján. Olvasás közben néha példákat is hozunk, rendre ismerőseink  életéből. Gyakran még akkor sem ismerünk magunkra, ha másoknak ez nyilvánvaló.


Hozzászólás

Emlékeim-1

Nagyszüleim a Rácz utcában éltek. A beszámolók alapján tudom, hogy szüleim is ott laktak velem, egy éves koromig. Utána is sok időt töltöttem ott, főleg a nyári szünetekben. Nagypapám a TSZ-ben dolgozott, a tejházban, nagymamám otthon volt, és árulta a piacon amit a kertben megtermeltek. Ház, udvar, tyúkudvar, kert, rét, Galya patak. A tyúkudvarban kezdődött a nap. Nagyapám minden reggel vessző seprűvel végigsöpörte.Úgy söpört, ahogy kaszálni is kell. Elindult az egyik oldalon, és köríves mozdulatokkal, párhuzamos csíkokban végigsöpörte az egész területet, a tegnap összegyűjt koszt, a tyúkszart, ami végül a szemétdombon gyűlt össze. Ezután engedte ki az tyúkólból az állatokat, akik minden reggel makulátlanul tiszta földes udvarra tehették ki koszos kis lábukat. Egész napjuk azzal telt, hogy ettek, ittak, káráltak, veszekedtek, futottak néhány kört a kakas elől, kapirgáltak a szemétdombon, összepiszkították azt a nem kicsi területet, ami a birtokukban volt. Persze adtak tojást, de nem voltak hajlandóak a számukra “kijelölt” fészkekbe tojni, mindig újabbakat kerestek maguknak. Nem véletlenül. A tojásból szerettek volna kiscsibéket költeni. Mi azonban összeszedtük, amit megtaláltunk. Néha néhány megette a saját, vagy társai tojását. Ezt nem igazán értettem, hogy miért, és emlékszem a nagyszüleim mérgesek is voltak, és igyekeztek minél előbb összeszedni a tojásokat. Aztán tavasszra rendre megkotlott néhány tyúk. Ezek kosár alá, a kasba kerültek a kamrába, ahol kikölthették tojásaikat, és aranyos kiscsibéik lettek.
A tyúkok kedvence az volt, amikor a kertben kihúzott nagyobb gazokat gyökerestől behozta nagyapám a tyúkudvarra, és a köztük lévő bogarakon, hernyókon összeveszhettek. Kiabálva kergették egymást egy-egy jó falatért körbe, körbe.

A tyúkudvar ura a Bundi kutya volt. Nem tudom, hány generációja lehetett a kutyának, de mindet, mindig Bundinak hívták. Egy nem fajtatiszta kutyus volt, ami rendet tartott az udvarban, és persze megvédte az esetleges betolakodóktól a tyúkokat. A ház a város szélén volt, de nem emlékszem arra, hogy valamilyen ragadozó elvitt volna tyúkot. A kutya a patkányokat is megfogta, és büszkén mutogatta őket.

A tyúkudvar nagyon érdekes volt. A legjobb hely a góré volt benne. Mindig szerettem (volna) felmászni a kukorica halom tetejére. Persze nem nagyon engedte nagyapám, mert kisgyereknek veszélyes lehetett, ha megindult alatta a kukorica hegy, és jó kis méreg lehetett az is, ha kidőlt a fele, és újra vissza kellett rakni. A góréban tárolták a betakarított kukoricacsöveket a következő őszig, illetve amíg el nem fogyott. Ez volt a szárító, az adagoló, a raktár egyben. A tartalma fokozatosan fogyott, ahogy az állatok elfogyasztották. Az eleje olyan magasságig volt lécekkel lezárva, ameddig a kukoricahegy éppen ért. A góré lábakon állt, közvetlenül mellette volt a kutyaház, és az aktuális Bundi összefogdosta a kukorica közelébe merészkedő rágcsálókat. De legalább is elkergette őket. Jó kis játszóhely volt.

A ház sajnos már nem a mi családunké. A lakótelep építése miatt elvették, de végül ezt, és a mellette álló néhány épületet nem bontották le. Ezekből lett a skanzen. Nekem lehet, hogy könnyebb lenne, ha egy panel állna a helyén.


2 hozzászólás

Virágok az irodában

Még a váci úti irodánkban ültünk, mikor az első fokföldi ibolyák érkeztek, több mint 3 évvel ezelőtt. Egy halványlila-fehér, egy kékes lila, és egy sötétlila. azóta egyre jobban elburjánzanak. Nem kapnak mást, csak csapvizet, és rengeteg fényt. És szépek. Látszik rajtuk, hogy jól érzik magukat, de csak a halványlila szaporodik. Próbálkoztunk a többivel is de ők nem együttműködők. Ez megfejthetetlen. :-)

A sötétlila lehetne a kedvencem. Szinte tökéletes kör alakú.  Virág is csak a közepén nyílik. Kis virágcsokor sötétzöld mezőben. Mértéktartó, komoly, tekintélyes. Ritkán virágzik, lassan teljesedik ki a nyílása. Naponta megnézem, és várom,  hogy teljes pompájában ragyogjon. Most a virágzás elején tart, és kicsit meg is sült a nagy nyári melegben a levele. De így is ő a király.

A halvány rózsaszín bohókás. Nem győztük átültetni. Mértéktelenül szaporodik. Burjánzik jobbra, balra, ontja a virágokat számolatlanul, folyamatosan. Kisebb, nagyobb cserépben, néha szinte föld nélkül. Elég a napfény, de abból sok kell.  A szaporítások is pofon egyszerű. Igazság szerint gyorsabban szaporodnak, mint amennyi időnk van őket átültetni. Tele lesz velük a cserép néhány hónap alatt. Mondhatnánk, hogy tökéletes virág, talán még a jég hátán is megélne (persze nem), elkápráztathatna a sok szép szirom, de ehelyett mégis azt gondolom, hogy jóból is megárt a sok. Megpróbálja mennyiségével uralni a terepet, és ezzel egyszerűvé, középszerűvé, hétköznapivá, már-már értéktelenné, válik. Pedig gyönyörű.

A kékes lila annyira mértéktartóan adja szépségét néha nem is találom azt, hogy ki is esik szinte az érdeklődési körömből.

Jól érzik magukat, ez nem vitás. Árad belőlük az egészség, az erő, az üdeség. Mélyzöld, kemény tapintású levelek, leheletvékony, puha szirmok.

Szebbé teszik a napot.


Hozzászólás

Ez itt egy blog :-)

kamásli

Sziasztok!

A cím: kamásli. Hát igen, túrafelszerelés.  Akkor rögtön itt is a túrázás. Ez a téma?

A címválasztás sosem egyszerű. Mondjon valamit a tulajról. Mondjon valamit a várható témákról. Vagy épp ne? És persze feleljen meg a névadás szabályainak, és ami a lényeg !!! ne legyen még foglalt. Na erre ráment a blogindításom első órája.

Ez a kamásli kb. a 43. gondolatom volt, amit elfogadott a rendszer. Talán jobb is. Az előzőek lehet túl általánosak voltak. Amit először elfogadott a WP (WordPress), de aztán meggondolta magát az a DeatProof volt. Ki tudhatja miért? DeatProof, a több tucatra mérhető kedvenc filmjeim egyike. Tarantinó – a nagy varázsló.  Humorérzék nélkül, a paródiára, iróniára való fogékonyság nélkül egy lépést se. Nyugodtan hagyd ki! Nem fog tetszeni.

Aztán voltak a munkámmal kapcsolatos címötletek. De ezt most inkább nem.

Aztán a Galya-völgyet elfogadta, de azt elszúrtam egy rossz e-mail címmel. Na igen.

Maradt a kamásli. Egyébként ez fontos kérdés. Vele, vagy nélküle? Nélküle koszos leszel, vele esetleg befülled a vádlid. Minden helyzet kérdése. Mérlegelni kell. Körülmények, lehetőségek, mi van mellette, mi van ellene, és mindezek között mi magunk. Mi az ami fontos? Az élet nagy kérdései. A döntéseinkbe még szerepet kapnak a megérzéseink – már, ha hagyjuk. Váratlan meglátások, valami késztetés egy irányba. Lehet, hogy csak egész finoman jelez egy belső hang, amit figyelmen kívül is hagyhat a racionalitás. Vagy megtanulhatsz bízni benne.

Egy szó, mint száz, blogot indítottam. Nem igazán belső indíttatásból, hanem munka céllal, de úgy döntöttem, személyesre veszem.