kamásli

"Nem porszemek vagyunk, hanem mind csillagok" (WYB)"

dandan bejegyzései


by Hozzászólás

Észosztás

“nem vagyok abban a helyzetben, hogy bárkinek átadjak bármit is, csak próbálom a legjobban csinálni azokat a dolgokat, amiket szeretek” WYB

Az előző bejegyzésben írtam, hogy csodálom Yibo bölcsességét. A fenti mondatot is. Nekem évtizedek kellettek ahhoz, hogy erre rájöjjek. Az “észosztás”, a majd én megmondom neked mi lesz a jó, népszerű “sport”. Igen, régebben én is ezt tettem, bár nem ez a legjellemzőbb személyiségjegyem, és nem gondoltam arra, hogy ezzel van probléma. Három dolog világította meg számomra a helyzetet.

  • Az egyik barátnőm, aki pénz struktúrás a kínai asztrológiai képlete szerint, tudjátok, ők azok, aki, azt hiszik a nap sem kelne fel, ha nem mondanák neki (segített ez a tudás a ő megértésében) tipikusan az az ember, aki mindenkinek megmondja, mit kell tennie, aki azt hiszi, mindent majd ő kézbevesz és megold. Régi, régi barátnőm, szeretem őt, de egy idő után nagyon nehéz volt kommunikálnom vele. Nem hallgat végig, nem kíváncsi igazán a mondanivalómra, csak a saját fejében lévő dolgokat akarja kinyilatkoztatni. Nyilvánvaló számára, hogy ő tudja a tutit. Bármilyen felmerült témában azonnal a saját tapasztalataival rukkol elő, még mielőtt végig hallgatna. Lehetősége sincs a másik félnek elmondani, amit szeretne. És amikor erre rájössz, az a kommunikáció végét jelenti. Hiszen minek is mondanál bármit, mikor nyilvánvaló, hogy nem kíváncsi rá. Miután tudatos lettem ezt illetően, próbáltam vele beszélni, de nem is értette, hogy mit akarok mondani. Hiszen az a normális viselkedés, hogy megmondja, hiszen ő tudja, és ezzel véleménye szerint segít, és mindenkinek természetesen szüksége van az ő segítségére.
  • Tanultam az asszertív kommunikációról. Elég nyilvánvalónak tűnik, hogy ez az ami működik, és nem a passzív, vagy az agresszív kommunikáció.
  • Szembejött velem a következő : ha egy beszélgetésben, a másik fél beszéde közben már a válaszon gondolkodsz, akkor nem tudsz figyelni arra, amit a másik mond.

Számomra az asszertív kommunikáció tanulandó. Több eleme is.

  1. Fogalmazz meg én-üzeneteket.
  2. Vidd bele a kommunikációba az érzelmeidet, mond el mit érzel a szituval kapcsolatban.

Az asszertív kommunikáció ennél persze sokkal több, kiterjesztheted addig, hogy a szemléleted és a gondolkodásod egyik alapja legyen. Önazonosság. Gondolj arra, amit szeretnél, a gondolataidat fejezd ki szavakkal, és a tetteid álljanak összhangban a gondolataiddal. (Ez már a tökéletesség határát súrolja, ugye?)

Hát, az 1. és 2. pont egy introvertált embernek nehéz. Sőt, még nehezebb. Nem akarok megnyílni idegen embereknek. Egy introvertált nem azt érti az idegen szó alatt, mint egy nyitott személyiségű ember. Az introvertált ember a környezetében lévők sokkal nagyobb százalékát tekinti idegennek. Szóval ez nehéz, de nyilvánvalóan ez az az út, ami segít adott helyzetben. Ugyanakkor tudom, hogy ennek hiánya miatt számtalanszor hátrányba vagy háttérbe kerültem. Szóval mindig csak az a langyosnak tűnő középút?

A másik az értő figyelem. Ezt is gyakorolnom kellett. És igen, vagy jegyzetelsz, hogy el ne felejtsd a felmerült gondolataidat, kérdéseidet, vagy legyél elég okos. Az egyik bridzspartnerem szokta mondani, akinek rövid az emlékezete, annak legyen jegyzetfüzete.

Vissza az észosztáshoz. Azt mondja WWX: “Hagyd, hogy mindenki maga ítélje meg a jót és a rosszat, … ahogy én is képes vagyok erre.” Azért ezek a gondolatok rövid úton szemlélővé majd kívülállóvá teszi az embert.


by Hozzászólás

Kérdezd meg magadtól, mi tesz boldoggá, és tedd azt. – Hogyan is mondhatnám meg bárkinek, hogy mi a jó neki?

Idézet egy FB posztból:

Kérdező: Milyen életet tekintenél szenvedélyesnek?

Wang Yibo: Szerintem nem mindenki akarja, hogy az élete szenvedélyes legyen, vannak, akik azt akarják, hogy az életük hétköznapi legyen, és jó, ha olyan életet választanak, amely kényelmes számukra. Amíg ezt saját maga választja, addig az a szenvedélyes élet.

Őszintén szólva Yibo annyira következetes volt ezzel az üzenettel. Az én világom szabályaiban (dalszöveg) yibo azt írta, hogy „járj a saját ösvényeden, választhatsz egy zajos partit vagy maradhatsz a takaróidban, lehetsz körsárkány vagy lusta féreg” „élj olyan életet, amit élvezel” És Yibo, tökéletes példája annak, hogy valaki belső motivációval táplálkozik, ahol keményen dolgozik, egyszerűen csak élvezi, amit csinál, figyelmen kívül hagyva a gyakorlati jutalmakat vagy a külső megerősítést. Ezért az életében az idézet: „éld az igazságod, ne élj úgy, hogy mások kedvében járj.” Tudom, hogy Yibo egymillió év múlva soha nem tartja magát filozófusnak. Dokumentumfilmjében azt mondta, hogy “nem vagyok abban a helyzetben, hogy bárkinek átadjak bármit is, csak próbálom a legjobban csinálni azokat a dolgokat, amiket szeretek”, de pontosan ez az üzenete: “kérdezd meg magadtól, mi tesz boldoggá, és tedd azt.”

Nagyon érdekes számomra az a mód, ahogyan Yibo bölcs. Úgy gondolkodik, mint néhány idős ember, aki élete során eljut a bölcsességig. Így született. Bölcs öregembernek.

Gondolom öreg lélek, aki kapott még egy inkarnációs lehetőséget, amikor azt csinálhat, amit akar. Bár a boldogságért és a sikerért meg kellett dolgoznia. Ahogy énekli: “Ebben az életben megtapasztalunk minden jóindulatot, és minden rosszszándékot.”

Nekünk többieknek mennyi időbe telik eljutni oda, ha egyáltalán eljutunk, hogy minden embernek más a jó, mindenki tegye azt, ami neki jó, és megértsük, hogy hogyan is jöhetnénk ahhoz, hogy bárkinek is tanácsot adjunk, vagy főleg, hogy megmondjuk neki mi lesz a jó, mit kellene tennie.

Élj szenvedélyesen, csináld azt, ami boldoggá tesz.

Az én életemben folyamatosan jelen volt és van a halogatás.

Fiatal koromban egy társadalmilag elfogadott szokásrend szerint zajlott az életem. Fontos volt számomra vagy inkább el sem tudtam képzelni, hogy lehetne másképp, mint hogy legyen párkapcsolatom, legyen férjem, legyen gyermekem. És ez az út aztán beletett a taposómalomba, mivel nem voltam olyan gazdag, hogy megengedhettem volna magamnak, hogy mást csináljak, mint a munka, család, kapcsolat néhány baráttal háromszögben mozgás.

Hol van ebben a halogatás? Amikor befejeztem a középiskolát valamilyen mezőgazdasági egyetemre szerettem volna menni, ez a véremben van. Az apu azonban nem írta alá a jelentkezési lapomat, mondván, hogy nem lánynak való. Én pedig beletörődtem (!). Eszembe sem jutott, hogy nem kellene ezt elfogadnom, hogy enélkül is megpróbálhatnám, még ha el is utasítottak volna. Azt mondta, válasszam inkább a kertészetet, de azt nem akartam. Az akartam lenni, ami az ő munkája is volt, agronómus. Hiszen kisgyerek koromban is jártam vele és a nagyapámmal a TSZ-be. És aztán tanár lettem. Ami azért nem volt rossz, otthon voltam, amikor a gyerekeimnek is szünet volt. Szerettem is tanítani, de mindig bennem volt, hogy igazából én nem is ezt akarom csinálni. Ma már tudom, hogy a horoszkópom is támogatta ezt, de egész felnőtt koromat végig kísérte, hogy földet szeretnék művelni. Miután bekerültem a taposómalomba, amit én úgy hívok, hogy az életcsapda, sokáig nem volt rá lehetőségem. Most már van, de a munkám még mindig más, ráadásul nagyon sok időm elveszi. Így még mindig csak halogatom, csak most már a lelkiismeret-furdalás is megjött azáltal, hogy nincs elég időm a kertemre.

Nagy Melinda a kínai asztrológia tanfolyamon is azt mondta, keresd meg, amit szívesen csinálsz, és támogatást fogsz kapni.

Csodálom Wang Yibot. A tetteit, a szavait. Lehetett volna az én fiatalkoromban is valaki, akitől tanulhatok, aki példát mutat, ha már én magamtól nem voltam ilyen bölcs. Persze az is lehet, hogy volt példa, csak én nem vettem észre. Ez is egy nagy kérdés. Mi az, ami hatással van rád, mi az, amit észreveszel, megértesz az életed adott szakaszában és mi az, amit csak később. És persze tengernyi dolog van, amit soha.


by Hozzászólás

A bölcsességek nehezen élhetők – 2

A tanmesék annyit érnek, amennyit megvalósítasz.

Haladok az úton, biztosan tudom, de a nehézségek ciklikusan újra visszatérnek. Egy-egy esemény után észreveszem, hogy nem az általam tudatosan jónak tartott módon reagáltam, de akkor már persze késő. Ha fel tudok készülni helyzetekre, akkor már jobban megy, 1-2 perc is elég erre, de ha beüt valami, még mindig elvesztem az önkontrollt. Gyomoridegem lesz, nem tudok megfelelően gondolkodni, és így nem tudok megfelelő válaszokat adni, megfelelő kérdéseket feltenni.

Vannak kommunikációs nehézségeim. Talán önértékelési probléma vagy azon gondolatok miatt van, amit arról gondolok, hogy milyen mértékben fogadják el mások a szavaimat, vagy azok miatt a múltban történt események miatt, amit talán nem megfelelően értelmeztem. Munkahelyi szituációkról beszélek. Valamelyest családi szitukról is, de ezt már azt hiszem, lekezeltem.

Eszembe jut a tanmese arról, hogy a bankjegyet akárhogy taposod, mocskolod, az értéke nem változik. Attól, hogy mások nem megfelelően értenek meg, attól te nem vagy kevesebb, illetve a gondolataid nem kevésbé jók. Tudva tudom ennek az igazságértékét. Ne felejtsük el, hogy a megfelelő kommunikáció segíthetne ebben.

“Másban moshatod meg arcodat” Mondta József Attila. Valóban, de milyen mértékben lehet megengedned, hogy világodat megzavarják más emberek? Mennyire akarsz beilleszkedni? Mennyire vagy rákényszerítve a beilleszkedésre? A földi lét alapvető szükségleteinek megteremtéséhez mekkora áldozatot kell hoznod? – Egyedül maradnék a növényeimmel. Különösen ma. Tegnap este úgy aludtam el, hogy ma szombat lesz, és alhatok ameddig jólesik, de 5:20-kor csörgött az ébresztő, és szembesültem azzal, hogy péntek van. Ez egy nehéz nap. Ma tényleg úgy érzem, hogy “húzom az igát”. Vagyis ezt írom ahelyett a munka helyett, amiért a fizetésemet kapom. De a testem alvásért kiállt.

Gyorsan visszatértem, mert nem írtam semmit a sorozatomból. Helyette WYB: “A céljaidnak elégnek kell lennie ahhoz, hogy legyőzd a hezitálásod.” Csak mert kedvelem a gondolatait. :-)


by Hozzászólás

Pletyka

TRANSLATE

“Ha pletyka, miért hinnéd el, ha titok miért akarnád tudni?” (Wei Wuxian)

Rengeteg ember látta a sorozatot. Rengeteg ember olvasta a webregényt. Nagyon, nagyon kíváncsi vagyok rá, milyen gondolatok fogalamzódtak meg e mondat olvasása/hallása után. Én még mindig a mélységeinek bejárásánál tartok. Mindkét tagmondat “megér egy misét”.

Ha pletyka miért hinnéd el? Nálunk ilyeneket mondanak: – Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja; – Minden pletykának van valami alapja; – A kutyaugatást a szél is elhordja; – A titkot a tyúk is kikaparja; – A szó olyan mint a szél: se ló, se agár nem ér nyomába; – Kis kutya, nagy kutya, nem ugat hiába; – Ahol a pletyka felüti fejét, ott pirosak a nyelvek; – Aki fecseg neked, fecseg rólad is.

Wei Wuxian értelmezésében érdemes figyelmen kívül hagyni a pletykát. A Lan klán szabályai között pedig egyenesen szerepel: távollévőkről nem beszélünk. Ez milyen furcsa gondolat ugye? Teljesen szembe megy a mindennapi gyakorlattal. Beszélgetések jelentős része más személyekkel történt események megbeszélése, sőt inkább kibeszélése. Ha valamiről tudod, hogy pletyka, akkor is beég a gondolkodásodba, adott kontextusban ismeretként használod fel akkor is, ha tudva tudod, hogy az igazságértéke kétséges.

Nagyon érdekes számomra a saját személyiségem változása. Változása, mert ugye hogyan is hívhatnám személyiségfejlődésnek. Hogyan is ítélhetném meg saját magamról, hogy ez fejlődés-e, vagyis pozitív irányú a változás avagy nem. Egyáltalán ahhoz, hogy valamiről azt mondjuk, hogy pozitív irányú változás, kellene, hogy birtokában legyünk valamilyen célnak és annak, hogy ennek a célként megjelölt eszenciának igazságértéke van. Objektív, vagyis általános igazság pedig ugye nincs.

Azt gondolom, hogy már nem foglalkozom pletykákkal. Sok esetben odébb lépek, és nem hallgatom. Nem veszem a fáradtságot, hogy ezt kinyilvánítsam, vagyis szó nélkül megyek odébb vagy figyelek másra.

Igazából ennél is érdekesebb a második rész.

Ha titok miért akarnád tudni?

Ha kimondásra kerül a szó, hogy van valami titok, rögtön ezerrel érdekelni fog mindenkit. Mindenki tudni akarja. És tényleg. Miért? Jó, ott van az ember alapvető kíváncsisága az ismeretlen dolgok iránt, de ez mégis valami más.

Ha belegondolsz egy titoknak súlya van. Oka van annak, hogy titok, hogy valaki nem akarja, hogy napvilágra kerüljön. Ha napvilágra kerül, terhelt helyzetbe kerülünk. Az is, akiről szól a titok, és az is, aki megtudja. Felfedődik egy személy tette, más személyek sérelmei, bűn, vagy “csak” megaláztatás. És ott a másik fontos kérdés, mit tesz a titokkal, illetve a titok tudásának birtokában az, akinek tudomására jut?

Másképp gondolok WWX óta a titkokra. Igaz. Miért is akarnám tudni? Akarok-e olyan helyzetbe kerülni, hogy döntés előtt álljak, hogy mit tegyek, mit tehetnék és mit kellene tennem?

Eljutottam oda, hogy a családállításokon felfedett, feltáruló dolgokat ne éljem meg teherként, de mégcsak pikáns részletként sem. Sok esetben régmúltbeli vagy jelenbeli titkok is felszínre kerülnek. Ezekre a dolgokra nem gondolok konkrét ismeretként, nem úgy gondolok rá, hogy megtudtam valamit, nem kapcsolom személyhez, hanem csak a megoldandó szituáció egy-egy tulajdonságaként értelmezem.

A családállításokon minden kiderülhet. Eleinte azt gondoltam, hogy jó, de legalább is nagyon érdekes az, ha fény derül a múlt vagy a jelen titkaira. Ma azt gondolom, a megoldás a fontos. A titkok súlyos terhet jelenthetnek. Ha megoldást találhatunk a részletek felfedése nélkül, akkor tegyük azt. Az is igaz persze, hogy rengeteget tanultam ezekből a megélésekből az emberek érzelmeiről, világhoz való viszonyukról, más emberekkel való kapcsolatok skálájáról. Bűnről, a gonoszról, a jóságról, fényről és árnyékról, isten számtalan megjelenéséről ezeken az állításokon.

És zárszóként ismét a sorozat, aminek gondolatai közül rendre szembe jut valami ami kapcsolódik a témához mire az írás végéhez érek. Rendre ott a felismerés, tényleg WWX így látta. WWX azt mondja, mi értelme a múlt eseményeit elemezni, mi értelme tudni, hogy adott dolgot ki, hogyan követett el, megváltoztatni úgy sem lehet, és ha megvan a megoldás, akkor jobb, ha tovább lépünk.


by Hozzászólás

Kínai asztrológia és én

Szembe jött velem. Újra és újra, míg végül belevágtam. Nagy Melindánál tanultam egy alapképzést még évekkel ezelőtt. Az elmúlt hónapokban ismét egyre többször előveszem. Olvasok és nézek elemzéseket és előrejelzéseket más asztrológusoktól, keresek idegen nyelvű tartalmakat.

De menjünk vissza az elejére. Elkezdtem a tanulmányokat minden előképzettség, asztrológiai ismeretek és hit (tudás) nélkül. Nagyon gyorsan jöttek a felismerések. Eleinte természetesen nem mertem belegondolni, csak azt láttam, hogy működik. Minden ismerősöm – közeli, távoli, akinek megnéztem a horoszkópját, – olyan, amilyen a képlete.

  • A kínai asztrológia nem a jóslásról szól, inkább iránymutatás,
  • segít eligazodni az emberi viselkedések között, segít megérteni más emberek viselkedését, és segít előre látni azt, hogy mit várhatsz egy másik embertől. Segít felkészülni helyzetekre. Magyarázatot adhat olyan cselekvésekre, esetekre, ami érthetetlen, vagy elfogadhatatlan.
  • megmutatja, hogy jelenleg mely folyamatok támogatottak, melyek nem. Bármit választhatsz, azt is, ami jelenleg támogatott, és azt is ami nem, a következményeivel együtt.
  • A kínai asztrológiai képletből nem látszik, hogy az adott személy milyen spirituális, erkölcsi szinten van. Magas, vagy alacsony szinten éli az életét, viszont ettől függően más viselkedésmód jellemzi.
  • Az emberek adott inkarnációban választott helyzeteket élnek át. Nincs jó és nincs rossz horoszkóp. Mindenki azt éli meg, amit a leszületésekor kap. Jól vagy kevésbé jól. Magas szinten vagy alacsony szinten.
  • Ha fel akarod tenni azt a kérdést, hogy valaki miért viselkedik adott módon, csak meg kell néznek a képletét, és benne lesz a válasz.

Miután bele mertem gondolni megfogalmazódott bennem a kérdés: tényleg egy determinált világban élünk? Tényleg a sorsunkat is előrejelzi a születésünk időpontja?

Az régóta nyilvánvaló, hogy a “mindenki tiszta lappal indul”, az egy bullshit. Nem tudom, hogyan keletkezett, talán valakinek az idealizált képe volt a világról vagy motivációs szöveg vagy szimplán egy tévhit vagy tudatos manipulatív jelmondat valamely filozófiai vagy politikai irányvonal mentén. Születésed körülményei, a családod eddigi és jövőbeli sorsa meghatározóak. Ehhez jöttek számomra az asztrológiai ismeretek, amelyek egy másoldalú determinációt jeleznek. A kivétel pedig erősíti a szabályt. Pontosan abban az értelemben, mint a matematikában. Valamilyen egyéb befolyásoló körülmény árnyalja, vagy fordítja meg akár a dolgot.

Ezután a nagy kérdés, “mit jelent az, hogy szabad választásod van”? Az nyilvánvaló, hogy van. Bár az számomra, a Közép-Európai középosztálybeli tapasztalataimmal is nyilvánvaló, hogy ez a sáv nagy különbségeket mutat az egyes társadalmak, az egyes társadalmi rétegek, és azon belül az egyes személyek esetén. A kérdés, hogy milyen opciók közül választhatsz, hogy felismered-e a választás lehetőségét, és annak korlátait.

Determinált világunk különböző mélységeit tudom elképzelni:

  • ez a világ egy másik világ pokla;
  • ez a világ egy kísérlet;
  • ez a világ egy mátrix
  • ez a világ egy tervezett fejlesztési projekt.

Azt gondolom, hogy előre determinált világunk van, egy szűk sávval, amiben döntéseket hozhatunk. Mégis, ez a szűk sáv amelyben dönthetünk elhozhatja a földi mennyországot vagy poklot magunknak, vagy azzá tehetjük mások életét.

A fő tanítás számomra az, hogy “ne ítélkezz”, és talán még inkább az, hogy “ne vedd magadra”! Mindenkinek a saját sorsa, mindenki a saját terheit cipeli, mindenki a saját döntéseit hozza. Lassan eljutok a sztoikusok igazságához.

Folyamatosan dolgozik bennem a jelenlevő és a döntéseink által létrejövő bűn, és annak eredetének kérdése, a bűn és az ember viszonya.


by Hozzászólás

“A haláltól azért félek, mert elveszítem minden emlékemet.” – WYB

TRANSLATE

Ázsiában régóta tudják, hogy az emberek nem meghalnak, hanem elmennek. A halál az itt maradottaknak végleges. De földi létünkben hogyan választhatnánk el testünket, szellemünket és lelkünket? A három egysége vagyunk. Ahogy Jézus mondta “vagyok, aki vagyok”. Ebben az életben, ebben az inkarnációban én vagyok; vagyis itt, most földi létezésem van; vagyok, aki vagyok.

Haza a lélek megy.

Az emlékek elvesztése számomra akkor tudatosult, amikor meghalt a nagybátyám. Fájdalmas volt. Előtte meghalt már az apu, a nagymama, a nagypapa. Én lettem a legidősebb ebben a családban, és fájdalommal töltött el, hogy egyedül vagyok, hogy én vagyok az egyetlen, aki emlékszik még rájuk, és emlékszik a környezetre, a történtekre. Életünk sajátossága. Nem csak a test porlad el, az emlékek, a történések is semmibe “szállnak”.

Családállításokon azonban tapasztaltam, hogy régi, generációs történések, események milyen következményekkel járnak egy mai életre. Hogyan hordozzuk teherként a régmúlt eseményeit. Hogyan visszük tovább elődeink problémáit, és ezek hogyan korlátozzák jelen életünkben a lehetőségeinket. Vajon ezek az emlékek a lélek, vagy a test által öröklődnek? Azt gondolnám, ez a test tudása. Ugyanakkor a családállításon a lélek kommunikál. Ez azt támasztja alá, hogy a lélek hordozza a tudást. Vagy a lélek megkapja a test létrejöttével. Nem tudom miért, azt gondolom, ezt nem a lélek hozza tovább, hanem a sejtjeink. Ugyanakkor hiszem, hogy a léleknek evolúciós folyamata van az egyes újjászületésekkel. Vagyis a tapasztalások által fejlődik.

Tapasztaltam azt is, hogy a múlt egyes történéseinek családállításon történő feloldása, illetve a felismerés, a rálátás segíthet. A spiritualitáshoz kötődő technikák a felszín alatt terjednek, de segíthetnek.

Családunk múltjának történései hatást gyakorolnak a jelenünkre, de a Yibo általi értelmezés is igaz. A következő inkarnációban a személyiségünk nem fog emlékezni előző életei eseményeire. Valószínűleg közel végtelen tudat kellene minden előző életünk emlékeinek feldolgozására. Nem egy élet feladata, de ott van a forrásban.


by Hozzászólás

Emlékeim – 2

Sok időt töltöttem kisgyerekként az apai nagyszüleimnél. Nagyon élesek az emlékeim. Tele vannak szeretettel. Középiskolás koromban szerdánként hazafelé mindig bementem hozzájuk. A nagymama mindig a kedvencemet főzte. Senki, de senki nem tud olyan paradicsomlevest főzni, amilyet náluk ettem. Senki, de senki nem tud olyan palacsintát sütni, amilyet ő sütött. Sehol, de sehol máshol nem ettem olyan rizseshúst, amilyet ő főzött. Sehol máshol nem ettem olyan fasírozottat, amilyet ő sütött. Néha próbálkozom, de nem vagyok olyan jó szakács amilyen ő volt.

Nagymamám csípőficammal született, és akkor még nem volt semmilyen eljárás, amivel helyre tették volna, így az egyik lába rövidebb volt és sántított. Mesélték, hogy amikor férjhez ment, a nagypapa családja azt mondta neki, hogy semmi mást nem kell csinálnia, csak főzni. Annyira finomakat főzött.

Ő háztartásbeli volt, és minden nap a piacon árulta, amit a kertben megtermeltek. Előző délután és este készítette össze egy kis kocsiba az árukat, melyeket a kertből a nagypapa előrehozott. A kertkapu mellett, a tyúkudvarban volt egy kővályú, amibe csapból folyott a víz. Minden terményt megmosott. A piacra, és persze a konyhába is csak tiszta zöldségek kerültek. Sokszor rácsodálkozom az áruházakban az 1-2 kg-os krumpli csomagra, ami földes. Ezt a krumplit nyilván nem télire akarja bárki is eltenni, és mégis képesek koszosan árulni.

A nagymama az udvaron, a kőlépcsőn ülve kötözte csokorba a zöldségeket. Három sárgarépa, két fehérrépa egy csokor. Végül minden a kocsira került. Krumpli, zeller, karalábé, leves répa csomag, retek, saláta, és minden, aminek szezonja volt. Reggel korán indult, és kipakolta a kőasztalra a terményeket.

A piac nagy kedvencem volt. Máig imádom a piac illatait, nyüzsgését. Gyerekként, nyáron a szünetben gyakran a nagyszüleimnél voltam, és így a piacon töltöttem a délelőttöket. Mikor még kisebb voltam, a nagymama feltett az asztalra, felálltam a zöldségek mellé, és hangosan kínáltam a terményeket a vevőknek. Néha, rövid időre egyedül vigyáztam az asztalra, és árultam, ha éppen jött vevő. Énrám meg persze ilyenkor a szomszéd asztalnál áruló kofák figyeltek. Boldog emlékek ezek.

Nagymamám halála nagy szívfájdalom volt nekem. Máig az. Az első családállításom utáni második vagy harmadik éjszaka távozott a lelke. Akkor jöttem rá, hogy addig velem volt.

Az anyai nagyanyám tovább velünk maradt. Egyszer kérdeztem tőle, hogy nem rossz érzés-e tudni, hogy már nem sokáig fog élni. Azt mondta nem. Egy idő után az ember belefárad az életbe, és nem ijesztő a halál gondolata.

Én úgy vagyok vele, hogy érzem, ahogy testem, lelkem egyre jobban elhasználódik. Ami rossz érzéssel tölt el, az a halált megelőző haldoklás stádiuma. A mondás szerint mindenki egyedül hal meg.

Ma ki kell egészítenem ezt a Bejegyzést. Yibo-tól (21-22 éves) megkérdezték (DDU), hogy fél-e az öregedéstől. Azt válaszolta “Nem. A haláltól azért félek, mert elveszítem minden emlékemet.”


by Hozzászólás

Álom – 2

TRANSLATE

Egész életemben voltak visszatérő álmaim, melyek idővel megszűntek.

Ma megint ismétlődött egy álmom.

Egy házban lakom. Talán hasonlít a házamra, de ez nem egyértelmű. Az biztos, hogy ott lakom. A szomszéd házban is él egy család, de a személyek nem tiszták. Gyerekek biztos hogy vannak.

A szomszéd ház első frontján egy terasz alá egy résen keresztül lehet belátni. Látom, ha benézek, hogy egy üreg képződött, melyben zubog lefelé a víz. Én pedig mindenkinek próbálom elmondani, hogy a terület be fog szakadni, és a víz lefelé elmos mindent. Nem vagyok biztos benne, hogy az én házam is beleszakad, de a tudat nem hagy nyugodni. Erős késztetést érzek arra, hogy tegyek valamit, de nem tudom, hogy mit. Ez az álom körülbelül 3-4 éve ismétlődik.

A mai álmomban ez kiegészült azzal, hogy esőzés van, a kertem végének vonalában, és a szomszéd ház alatt szalad az árvíz. A helyszínre érkező segítségnek (nem tudom pontosan milyen szervezet, tűzoltók vagy katasztrófavédelem) próbálom elmondani és megmutatni a szakadékot. A közelébe is mennek, de folyamatosan figyelmeztetem őket, hogy ne menjenek túl köze, mert belecsúszhatnak. Látják, de nem tesznek semmit, hanem azonnal eltűnnek a helyszínről. És felébredek.

Ez vajon félelem, vagy előrejelzés. Eddig soha nem volt jósló álmom, vagyis nem tudatosult bennem, ha esetleg volt is ilyen. Feszültséggel tölt el az álom tartalma. Szeretném megérteni.ű

Tigrisek


by Hozzászólás

Csend – végül egyedül maradok a növényeimmel?

“A csend a legjobb válasz annak, aki nem értékeli a szavaidat.”  (https://mystique.cafeblog.hu/2018/02/23/a-buddhizmus-12-legfontosabb-tanitasa-az-emberi-kapcsolatokrol/)

Valahogy egyre gyakoribbak és egyre mélyebbek a hallgatásaim. A szüleimmel kezdődött, illetve ez az első tudatos emlékem. Ez a részleges hallgatásom, amikor beszélek, csak nem mondok semmit. Annyi vádat kaptam a tetteimre vonatkozóan, annyiszor kaptam meg, hogy rosszul csinálom a dolgokat; másképp kellett volna viselkednem; kérjek bocsánatot(?!); hagyjam ezt abba; minden az én hibám volt, és mindenki mást az adott szituban meg lehetett (és meg is kellett volna) érteni. Itt fontos pontosítani. Én éltem meg így a dolgokat, és lehet, hogy a környezetem szándéka egészen más volt. Ebből alakult ki a részleges hallgatásom.

Van olyan csend, amikor hagyom a másik felet beszélni, mert ő fontos nekem, de a lehető legkevesebbre csökkentem a reakcióimat. Mert nem kíváncsi rá, mert helyből elutasítja, mert nem akarja meghallani, mert mindig félreérti, …

A teljes csend az, amikor egyáltalán nem beszélsz. Persze a köszönés alapvető, és a kérdésekre egyszerű, rövid válaszokat adsz. Az előzőből ez könnyen kialakulhat. Ez már mély fájdalommal is jár.

A kínai asztrológia azt mondja, két típusú ember hajlamos a hallgatásra. Az egyik, akinek Jin víz az öneleme, a másik, akinek forrás elemes a struktúrája. Ez utóbbi vagyok én is. (És az év oszlopomban jin víz van, ami a külvilághoz való viszony)

Nemrég kérdezték tőlem: Milyen egyedül lenni, hogy lehet egyedül lenni? Jó. Könnyű. Tiszta. Egyértelmű viszonyok. Szabad gondolatok. Szabad viselkedés. Csak magadnak kell megfelelni. (Ezt nem úgy értem, hogy magadnak megfelelni könnyű, hanem, hogy egyenes dolog.) Antiszociális vagyok? Az lettem? Lehet. Szeretek néhány emberrel beszélgetni, talán szeretnék többször is, de soha nem beszélgetek olyan személlyel, akivel nem akarok, soha. Ennek már jónéhány éve. (Felnőtt gyermekeim vannak, így a gyerekneveléshez kapcsolódó kötelező kommunikáció már kiesett az életemből.) Nem tudom dátumhoz kötni, fokozatosan alakult ki. (Kivétel a szükséges részleges csendek.) Néhány részleges csend úgy áll össze, hogy nagyon szeretném az illetővel megosztani a gondolataimat, de különböző okoknál fogva korlátozom ebben magam. Azt gondolod, ez a könnyebb út? Igaz. Ez a könnyebb út, de a másikon nem vagyok képes járni.

Pár évvel ezelőtt azon kaptam magam, hogy vannak ismerőseim, akiket csak én keresek rendszeresen. Ilyenkor mindig látszólag nagyon örültek, hosszan beszélgettünk, belefért egy sörözés is. Elhatároztam, hogy nem teszem többet. Ha keresnek, nagyon örülök, és tartom tovább a kapcsolatot, ha nem, akkor elengedem. Így lecsökkent a kapcsolataim száma. Természetesen megnéztem néhány régi barátom képletét (kínai asztrológia), magyarázatot találtam a viselkedésükre. Értem, hogy egy adott személy élete arról szól, hogy csak beszél, beszél, nem vár választ, és reakciót. És értem, hogy van akinek az van megírva erre az életére, hogy folyton “osztja az észt”. És látom, hogy némelyek ezt igen alacsony szinten teszik, figyelembe sem véve a beszélgető partnert, annak szavait. És tudom, hogy lehetne másképp. És értem, hogy én az a típus vagyok, aki sokat, és szívesen hallgat, de már ez nem okoz semmi örömet számomra, és nem akarom tolerálni. Több a részemről beletett munka, mint a visszakapott öröm. Mindenhol van ár/érték arány (price value ratio). Mérlegelheted, hogy meddig éri meg számodra. Így elengedtem ezeket a kapcsolatokat. Milyen egyedül lenni? Számomra felszabadító, bár a kisagyamnál van egy gondolat arról, hogy lehet örömet okozna, ha másképp lenne.

És persze vannak hiányosságaim kommunikációs területen. Néhányat tudatosan ismerek, másokat csak a következmények után érzek.

Lehet ezért is írom ki magamból a gondolataimat.