Kik a lojális emberek? Ők miért azok? Milyen szintjei vannak a lojalitásnak? Mi köze a lojalitásnak a tisztességhez?

Én azt gondolom magamról, hogy a végsőkig lojális vagyok. Vajon ez összefüggésben van a szabálykövetéssel? A szabálykövető emberek között többen vannak, akik lojálisak? Én miért vagyok szabálykövető, és miért vagyok lojális? Miért tartom magam ezekhez az értékekhez, ha tudom, hogy a másfajta viselkedés másoknak számtalanszor előnyt jelent.

Maradok most a lojalitásnál. Aki pletykás, az nem lojális. A pletykásságot inkább arra értem most, aki sokat beszél. Magáról, másokról, folyton a saját hangját kell hallania. (Igen, pletykás, ez mégis a hagyományos értelmezés nem kell szépíteni.) Újra és újra ugyanazt a dolgot elmondva. Miért fontos számukra az, hogy állandóan beszéljenek.  Honnan van az a meggyőződésük, hogy meg kell mondaniuk folyton mindenkinek a tutit. Miért reagálnak bizonyos emberek a beszélgetésben azonnal úgy, hogy saját hasonló helyzetüket felhozzák? Illetve sok embernek miért nehéz egy helyzetről, egy adott témáról annak hatáskörén belül beszélni?Olyan sok mindenbe belefáradtam. Ez is az egyik.

Az egyik barátnőm a hét egy adott napján rendszeresen beszélgetős, találkozós kocsmázást szervezett, csak lányoknak, nőknek. Ő volt a program szervezője, a lelke évekig. Egy időben én is gyakran elmentem. De aztán megváltozott az élethelyzetem, és lassan elmaradoztam. Még a programban aktívan részt vevő koromban „ütött meg” az a mondat, hogy „nem baj, ha ma nincs itt XY, így ma őt jól kibeszélhetjük”.  És tényleg ez volt a szint. Mielőtt ennek mélységeit és következményeit megértenénk, gondoljunk a Lan Klán szabályára: távollévőkről nem beszélünk.

A közelmúltban is belefutottam abba, hogy akiről azt gondoltam, hogy lojális velem, az nem így tett. És ismét végiggondoltam, hogy hiszen nekem is mindenkiről beszélt. Ő az a típus, akinek folyton hallania kell a saját hangját. Hogy gondolhattam, hogy más szituban más személyekkel másképp viselkedik. És itt ért véget az, hogy megosztottam vele a gondolataimat, a terveimet, és minden mást, ami velem történik. viszont azóta hallgatnom is nehezebb.

Újra és újra szembe jönnek velem a leckék, és oly kevés a számomra igaz ember.

Azt gondolom, hogy az emberek értékrendjében nem szereplő értékeket nem is ismerik. Vagy csak elvárnák ugyan a másik embertől, de nem gondolnak bele, hogy ők adott szituban éppen másképp viselkednek? Ez is milyen fura. Mi az, hogy „az emberek értékrendjében nem szereplő értékek”? Ki dönti el mi az érték? Talán én? A számomra értéket jelentő viselkedésformát hogyan várhatnám el másoktól? Számukra más az érték. Lehet, hogy azt tekintik értéknek, hogy mindenkinek megmondják a tutit, vagyis segítenek. Megosztják az okosságukat másokkal. Ó, ez tiszta szarkazmus részemről. Imádom. És máris belefutottam abba, hogy minősítem ezt a viselkedést.

Tisztességes dolog-e, hogy mivel nem engedett el a holnapi napra HO-ba a főnököm, ezért minden motivációmat elvesztve, ma nem a munkámmal foglalkozom? Miért is kapom a fizetésemet? A feladataim elvégzéséért, vagy a napi X óra munkahelyemen való jelenlétért? A jelenlétért. És ez rabszolgaságot jelent. A mozgásszabadság korlátozását. A szabadságom korlátozását. És persze semmiben, ebben sincs igazság. Minden munkavállaló azt harcol ki magának, amire képes. Nem lenne ez az eset olyan fájó, ha nem tudnám, hogy a kollégáim hányszor és hogyan dolgoznak otthonról. És amiatt, hogy úgy érzem velem szemben ez nem igazságos eljárás, rosszabb számomra a helyzet.

Hol a lojalitásom határa? Megteszem-e saját értékrendemet felrúgva, hogy amilyen az „adjonisten”, olyan a „fogadjisten”. Illetve megtehetem-e magammal, hogy a fentieket nem veszem figyelembe, és a környezetemben történtekre egyáltalán nem adok semmilyen válaszreakciót?