“A csend a legjobb válasz annak, aki nem értékeli a szavaidat.”  (https://mystique.cafeblog.hu/2018/02/23/a-buddhizmus-12-legfontosabb-tanitasa-az-emberi-kapcsolatokrol/)

Valahogy egyre gyakoribbak és egyre mélyebbek a hallgatásaim. A szüleimmel kezdődött, illetve ez az első tudatos emlékem. Ez a részleges hallgatásom, amikor beszélek, csak nem mondok semmit. Annyi vádat kaptam a tetteimre vonatkozóan, annyiszor kaptam meg, hogy rosszul csinálom a dolgokat; másképp kellett volna viselkednem; kérjek bocsánatot(?!); hagyjam ezt abba; minden az én hibám volt, és mindenki mást az adott szituban meg lehetett (és meg is kellett volna) érteni. Itt fontos pontosítani. Én éltem meg így a dolgokat, és lehet, hogy a környezetem szándéka egészen más volt. Ebből alakult ki a részleges hallgatásom.

Van olyan csend, amikor hagyom a másik felet beszélni, mert ő fontos nekem, de a lehető legkevesebbre csökkentem a reakcióimat. Mert nem kíváncsi rá, mert helyből elutasítja, mert nem akarja meghallani, mert mindig félreérti, …

A teljes csend az, amikor egyáltalán nem beszélsz. Persze a köszönés alapvető, és a kérdésekre egyszerű, rövid válaszokat adsz. Az előzőből ez könnyen kialakulhat. Ez már mély fájdalommal is jár.

A kínai asztrológia azt mondja, két típusú ember hajlamos a hallgatásra. Az egyik, akinek Jin víz az öneleme, a másik, akinek forrás elemes a struktúrája. Ez utóbbi vagyok én is. (És az év oszlopomban jin víz van, ami a külvilághoz való viszony)

Nemrég kérdezték tőlem: Milyen egyedül lenni, hogy lehet egyedül lenni? Jó. Könnyű. Tiszta. Egyértelmű viszonyok. Szabad gondolatok. Szabad viselkedés. Csak magadnak kell megfelelni. (Ezt nem úgy értem, hogy magadnak megfelelni könnyű, hanem, hogy egyenes dolog.) Antiszociális vagyok? Az lettem? Lehet. Szeretek néhány emberrel beszélgetni, talán szeretnék többször is, de soha nem beszélgetek olyan személlyel, akivel nem akarok, soha. Ennek már jónéhány éve. (Felnőtt gyermekeim vannak, így a gyerekneveléshez kapcsolódó kötelező kommunikáció már kiesett az életemből.) Nem tudom dátumhoz kötni, fokozatosan alakult ki. (Kivétel a szükséges részleges csendek.) Néhány részleges csend úgy áll össze, hogy nagyon szeretném az illetővel megosztani a gondolataimat, de különböző okoknál fogva korlátozom ebben magam. Azt gondolod, ez a könnyebb út? Igaz. Ez a könnyebb út, de a másikon nem vagyok képes járni.

Pár évvel ezelőtt azon kaptam magam, hogy vannak ismerőseim, akiket csak én keresek rendszeresen. Ilyenkor mindig látszólag nagyon örültek, hosszan beszélgettünk, belefért egy sörözés is. Elhatároztam, hogy nem teszem többet. Ha keresnek, nagyon örülök, és tartom tovább a kapcsolatot, ha nem, akkor elengedem. Így lecsökkent a kapcsolataim száma. Természetesen megnéztem néhány régi barátom képletét (kínai asztrológia), magyarázatot találtam a viselkedésükre. Értem, hogy egy adott személy élete arról szól, hogy csak beszél, beszél, nem vár választ, és reakciót. És értem, hogy van akinek az van megírva erre az életére, hogy folyton “osztja az észt”. És látom, hogy némelyek ezt igen alacsony szinten teszik, figyelembe sem véve a beszélgető partnert, annak szavait. És tudom, hogy lehetne másképp. És értem, hogy én az a típus vagyok, aki sokat, és szívesen hallgat, de már ez nem okoz semmi örömet számomra, és nem akarom tolerálni. Több a részemről beletett munka, mint a visszakapott öröm. Mindenhol van ár/érték arány (price value ratio). Mérlegelheted, hogy meddig éri meg számodra. Így elengedtem ezeket a kapcsolatokat. Milyen egyedül lenni? Számomra felszabadító, bár a kisagyamnál van egy gondolat arról, hogy lehet örömet okozna, ha másképp lenne.

És persze vannak hiányosságaim kommunikációs területen. Néhányat tudatosan ismerek, másokat csak a következmények után érzek.

Lehet ezért is írom ki magamból a gondolataimat.