Nagyszüleim a Rácz utcában éltek. A beszámolók alapján tudom, hogy szüleim is ott laktak velem, egy éves koromig. Utána is sok időt töltöttem ott, főleg a nyári szünetekben. Nagypapám a TSZ-ben dolgozott, a tejházban, nagymamám otthon volt, és árulta a piacon amit a kertben megtermeltek. Ház, udvar, tyúkudvar, kert, rét, Galya patak. A tyúkudvarban kezdődött a nap. Nagyapám minden reggel vessző seprűvel végigsöpörte.Úgy söpört, ahogy kaszálni is kell. Elindult az egyik oldalon, és köríves mozdulatokkal, párhuzamos csíkokban végigsöpörte az egész területet, a tegnap összegyűjt koszt, a tyúkszart, ami végül a szemétdombon gyűlt össze. Ezután engedte ki az tyúkólból az állatokat, akik minden reggel makulátlanul tiszta földes udvarra tehették ki koszos kis lábukat. Egész napjuk azzal telt, hogy ettek, ittak, káráltak, veszekedtek, futottak néhány kört a kakas elől, kapirgáltak a szemétdombon, összepiszkították azt a nem kicsi területet, ami a birtokukban volt. Persze adtak tojást, de nem voltak hajlandóak a számukra “kijelölt” fészkekbe tojni, mindig újabbakat kerestek maguknak. Nem véletlenül. A tojásból szerettek volna kiscsibéket költeni. Mi azonban összeszedtük, amit megtaláltunk. Néha néhány megette a saját, vagy társai tojását. Ezt nem igazán értettem, hogy miért, és emlékszem a nagyszüleim mérgesek is voltak, és igyekeztek minél előbb összeszedni a tojásokat. Aztán tavasszra rendre megkotlott néhány tyúk. Ezek kosár alá, a kasba kerültek a kamrába, ahol kikölthették tojásaikat, és aranyos kiscsibéik lettek.
A tyúkok kedvence az volt, amikor a kertben kihúzott nagyobb gazokat gyökerestől behozta nagyapám a tyúkudvarra, és a köztük lévő bogarakon, hernyókon összeveszhettek. Kiabálva kergették egymást egy-egy jó falatért körbe, körbe.

A tyúkudvar ura a Bundi kutya volt. Nem tudom, hány generációja lehetett a kutyának, de mindet, mindig Bundinak hívták. Egy nem fajtatiszta kutyus volt, ami rendet tartott az udvarban, és persze megvédte az esetleges betolakodóktól a tyúkokat. A ház a város szélén volt, de nem emlékszem arra, hogy valamilyen ragadozó elvitt volna tyúkot. A kutya a patkányokat is megfogta, és büszkén mutogatta őket.

A tyúkudvar nagyon érdekes volt. A legjobb hely a góré volt benne. Mindig szerettem (volna) felmászni a kukorica halom tetejére. Persze nem nagyon engedte nagyapám, mert kisgyereknek veszélyes lehetett, ha megindult alatta a kukorica hegy, és jó kis méreg lehetett az is, ha kidőlt a fele, és újra vissza kellett rakni. A góréban tárolták a betakarított kukoricacsöveket a következő őszig, illetve amíg el nem fogyott. Ez volt a szárító, az adagoló, a raktár egyben. A tartalma fokozatosan fogyott, ahogy az állatok elfogyasztották. Az eleje olyan magasságig volt lécekkel lezárva, ameddig a kukoricahegy éppen ért. A góré lábakon állt, közvetlenül mellette volt a kutyaház, és az aktuális Bundi összefogdosta a kukorica közelébe merészkedő rágcsálókat. De legalább is elkergette őket. Jó kis játszóhely volt.

A ház sajnos már nem a mi családunké. A lakótelep építése miatt elvették, de végül ezt, és a mellette álló néhány épületet nem bontották le. Ezekből lett a skanzen. Nekem lehet, hogy könnyebb lenne, ha egy panel állna a helyén.